Szlovákia felmondja az Enellel kötött szerződését a bősi erőmű üzemeltetéséről

2014. december. 5.

A szlovák kormány azonnali hatállyal felmondja a bősi vízierőmű üzemeltetéséről az olasz Enellel kötött szerződést – jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő Pozsonyban csütörtökön.

A még 2006-ban kötött üzemeltetési szerződés felmondását azzal indokolta, hogy az Enel súlyosan megsértette a szerződést. Robert Fico közlése szerint az Enel nem tette hozzáférhetővé a szlovák kormány számára azokat az információkat, amelyek alapján Pozsony megítélhette volna, hogy a bősi vízierőmű által termelt haszon megosztása – a többségi tulajdonos Enel és a kisebb részvénycsomagot birtokló szlovák állam között “mennyire igazságos.”

szlovák villamosműveket, amely a régió második legnagyobb villanyáram-előállítója, 2006-ban, a második Dzurinda kabinet idején részben magánosították. A privatizáció során az SE részvényeinek 66 százaléka az Enel ellenőrzése alá került, a kisebbségi részvénycsomag pedig a nemzeti vagyonalapon (FNM) keresztül a szlovák állam birtokában maradt.

Az SE részvényeiért az Enel 2006-ban 840 millió eurót fizetett ki, ám a The Wall Street Journal által jelenleg két milliárd euró értékűre becsült vállalat privatizációs folyamata véglegesen még nem zárult le. Ennek oka, hogy nem tisztázódott: az Enelnek kell-e még hozzáfizetnie az eredeti vételárhoz, vagy éppenséggel Szlovákiának kell visszatérítenie egy részt belőle a vevőnek.

Ez összefügg az SE tulajdonát képező Mohi (Mochovce) atomerőmű új, harmadik és negyedik blokkjainak építésével is. A Szlovákia történetének legnagyobb beruházásaként számon tartott építkezés 2008-ban kezdődött, az eredeti tervek szerint 2012 és 2013 között kellett volna befejeződnie, de befejezésének idejét már többször elhalasztották. Az építkezés – amelynek költsége időközben több mint duplájára nőtt – a jelenlegi tervek szerint 2016-ra készül el.

Először az idei év elején jelentek meg sajtóinformációk arról, hogy az Enel eladná az SE-ben birtokolt tulajdonrészét, és később az olaszok megerősítették ezt a szándékukat. Az eladásra a több mint negyven milliárd eurós adósságot felhalmozó cég adósságlefaragási terveinek részeként kerülhetne sor. Ehhez azonban először le kell zárni a magánosítási folyamatot. A szlovák gazdasági minisztérium hétfői bejelentésében szereplő 200 millió eurós összeg egy a szaktárca által készítetett szakértői elemzés részeként látott napvilágot.

 

MTI

Vissza a hírekhez