Blogger

Újabb terhet kaphatnak a nyakukba azok, akik olyan háztartási méretű kiserőművet (például napelemet) telepítenének ingatlanukra, amely hálózati kapcsolattal is rendelkezik. Azok ugyanis, akik 2017. március 31-e után engedélyeztetik a 4 kW-nál nagyobb csúcsteljesítményű otthoni kiserőművet, elosztói teljesítménydíjat, vagyis hálózati használati díjat fizethetnek majd – szúrta ki a Kiszámoló blog. Az új díjtétel nyilvánvalóan nem támogatja a megújuló energiaforrások elterjedését.

Az adó mértéke jelenleg nulla forint, azonban nem lenne meglepő, ha ez hamarosan változna, és “tartalommal” töltenék meg a szabályozást. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak alkalmazási szabályairól szóló rendelete a 2017. január 1-jétől 2020. december 31-ig tartó négyéves árszabályozási ciklusra vonatkozik.

A rendelet szerint a díjat majd a 4 kW feletti rész, illetve egy korrekciós tényező szorzataként kiszámított teljesítményérték alapján kell megfizetni. Az elosztói teljesítménydíj esetében az elszámolási időszak egy év lesz; az éves díjat 12 egyenlő részletben, havonta kell majd megfizetni.

Nem kell azonban elosztói teljesítménydíjat fizetni akkor, ha a háztartási méretű kiserőművet úgy alakítják ki, hogy megfelelő műszaki berendezés megakadályozza a hálózatba történő visszatáplálást, és erről az üzemeltető a hálózathasználati szerződéshez kapcsolódóan nyilatkozott.

 

Forrás: portfolio.hu

Comments are closed.