Hollandiában a vonatokat mostantól 100%-ban szélenergia működteti

2017. január. 10.

A világon elsőként valósította meg Hollandia a vasútközlekedés megújuló energiára való átállását, ami drasztikusan csökkenti az ország szénlábnyomát.

A holland vasúthálózat összesen 6830 kilométernyi vasúti pályából áll, amelynek 75%-a villamosított, vagyis a vasúti közlekedés ?-e elektromos árammal működik. 2017. január 1-től pedig a teljes elektromos vasúthálózatot 100%-ban szélenergia működteti, adta hírül a Cleantechnica.

100%-ban zöld vasútközlekedés – a világon elsőként

A holland kormány már 2015-ben bejelentette azt a célkitűzést, hogy a teljes elektromos vasúthálózat megújuló energiaforrásra való áttérését szeretnék megvalósítani. A tervezett időpontnak akkor még 2018-at határoztak meg. A “tiszta energiaprogram” eredményeképp azonban már 2016-ban sikerült megvalósítani az átállást 75%-ban. Az utolsó lökést pedig a közelmúltban felgyorsult ütemben épült szélerőművek adták, melyek Hollandián kívül, Belgiumból és Finnországból biztosítják az egész vasúthálózathoz a kellő mennyiségű szélenergiát.

0011

Drasztikusan lecsökken az ország CO2 kibocsátása

A holland vasúti közlekedés nagyjából 1,2 milliárd kWh villamos energiát használ egy évben az elektromos vasútvonalak működtetéséhez, mely megegyezik Amszterdam lakosságának éves energiaszükségletével. A vasúthálózat tiszta energiaforrásra való átállása tehát hatalmas lépés az ország szén-dioxid kibocsátásának csökkentéséért.

 

Forrás: impressmagazin.hu

Vissza a hírekhez